A férfiaknak egy életük van.
A nőknek kettő.Egy nő lehet csupán nő - de lehet anya is. Nőnek lenni egymagában is nagy misztérium, és persze nehéz sorsfeladat is manapság. Ám abban a pillanatban, amikor egy nőből anya lesz, nemcsak gyermeke lesz, de ő maga is újjászületik. Egy másik, eddig ismeretlen lénnyé változik. Nemcsak az a csoda, amikor kisbabáját először megpillantja, hanem az is, amikor önmagát meglátja a tükörben: hasonlít is magához, mégsem egészen ő - "anya lettem!" A lélektan nyelvén egy másik archetípus életét kezdi élni - már nemcsak nő, anya is.
A férfiak ezt nem értik. Apának lenni öröm, de nem ilyen testet-lelket átváltoztató misztérium. Ők azzal foglalkoznak, hogy mikor kapják vissza feleségüket, mikor leszünk újra "úgy, mint eddig"- nehezen fogják fel, hogy nőjük fülig szerelmes lett valakibe, mégpedig olyan mély s egy életen át tartó szerelemmel, melynek erejét sohasem érezhetik, szeretjük gyermekeinket. Kilenc hónapon át érlelte önmagából és önmagában - ezt az "egy test, egy lélek" élményt férfi nem ismerheti.
Ha egy nő szereti a férjét, most nehéz helyzetbe kerül: kettőt kell szeretni ezután. Ráadásul- ha ezt a drámát nem tudja feloldani- két érzékeny embert. A férj úgy érzi, elvették tőle a szerelmesét, a gyermek meg követeli az anyját, és szüntelen bömbölésével megzavarja a szerelmesek nemcsak testi, de lelki találkozásait is.
Visszatérni a régi férj-feleség kapcsolathoz pedig azért sem könnyű, mert anő már nem ugyanaz az ember. Egy anyának gyökeresen megváltozott nemcsak az élete, hanem a lelke is. Hiába fogy vissza a régi lány-szerepébe, s tünteti el a terhesség testi nyomait, már mindent másképp lát, másképpen érez- megtanult "anyául szeretni", s ez valami egészen másféle szeretet, mint amit eddig élt.
Férfi ezt a szerepet csak akkor tapasztalta, amikor gyerek volt valaha, és fölnézett az anyjára. Akkor is kívülről. Hogy milyen volt az anyjának "belül", milyen titkokat hordozott magában, mitől féltette, mi tette boldoggá- egyáltalán, hogyan szeretett, nem tudhatja. S ahogy valaha az anyját, most a feleségét sem érti. A szeretetmágnesnak csak azt a felét ismeri amellyel ő vonzódott a mamájához- a másik felét, az anya vonzalmát nem.
Nem tudják, mi az anyai szeretet.
A nő itt- akár kimondja, akár nem- válaszút elé kerül.
Vagy "mama" marad, akinek később majd a férje is egyik "gyereke" lesz, vagy (miközben játssza tovább az anyaszerepet)folytatja férjével a páros táncot, az Én és Te nagy történetét.
Aki boldogabb anya, mint feleség, az rendszerint beleragad az aanyaszerepbe, mert itt jóval több szeretetet tud adni és kapni. Mindenkinek az a fontosabb, ahol több a szeretet.
De akinek sikerült a párkapcsolata, előbb-utóbb visszatér a páros tánchoz. Eljön az idő, amikor újra a férje szemébe néz, s miközben megéli ugyan az anyai szeretetet gazdag örömét, tudja, hogy élete azért mégiscsak ÁDÁM ÉS ÉVA története- s folytatja szerelmét. Nyitottabb öllel, tapasztaltabb lélekkel, s közben gyermekére is figyelve- de folytatja férjévela "szerelmi" történetét.
A gyerek számára előnyös vereség, ha rájön, hogy nem sikerült kisajátítani az anyját. Olyasmit kap érte cserébe, ami manapság nagyon ritka (ha van még), hogy szülei szeretik egymást. Felnőni olyan légkörben, hogy apám és anyám szeretik egymást: a legnagyobb kegyelem. Még akkor is, ha néha a tűzkörön kívül kerül.
Mindannyian megpróbáljuk elrabolni magunknak anyánkat. Azt akarjuk, hogy csakis a miénk legyen. De nincs nagyobb vereség, mintha ilyenkor "győzünk".
Bölcs asszony ezt nem is hagyja. (Sok gyerek belerokkan abba,ha szülei nem szeretik egymást.)
De a férfi se hagyja. Ez már az apszerep misztériuma. És hanem anya is, és mindkettőt szereti benne. A gyermek születése hatalmas próbája egy férfi-nő kapcsolatnak. Egy infantilis férfi úgy érzi, elvesztette azt, aki"csak az övé". Egy érett férfi azonban nőjének döbbenetes gazdagodását látja: gyermekem anyját másképpen szeretem, mint a feleségemet. Szerelmem erőterét kiterjesztem gyermekemre is.
Eszményi helyzetről beszélek, ugye tudod. Olyanról, ami sajnos, ritkán fordul elő manapság- talán nics is. De ismernünk kell at eszményit. Legalább tudjuk, hogy milyennek kéne lennünk, ha már nem vagyunk azok.
Az Én-Te játékból így lesz Mijáték. Én és Te és Mi. Együtt.
Páros táncból hármas, négyes- néha egy valóságos tánckar. De, még ha tízen vannak is a családban, a főtánc, amely körül mindenki kering, az Én-Te szerelmi kettőse, a férfi és a nő duettje, amely, ha nem működik, összeomlik az egész forgatag, s mindenki önmaga körül pörpg, mint az őrült dervis.
Amikor felnőnek a gyerekek, férfi és nőújra magukra maradnak. És folytatódik a páros tánc, öregen. Ez már a nagypapák és nagymamák kérdése: maradt-e még bennünk egy szikrányi a régi szerelem tüzéből?
Folytatódik-e a történet? Vagy olyan erős az apa-anya szerep, hogy egymást is Papának, Mamának nevezik. "Mama,hová tetted a sót?"..."Ott van, Fater, az orrod előtt!" Rendszerint ez történik. Talán nem is baj. A cslád tanít meg bennünket arra, hogy minden magánszerelem egyúttal mások szeretete is. Kiszélesül. A tibetiek szent könyve szerint, hogy amikor szeretkezünk, életünk legintimebb pillanatában, amikor a szerelem a legforróbb lázában azt hisszük, hogy itt most csak is ketten vagyunk, Te meg Én-ott ólálkodik már a láthatalan szellemi világban az a lélek is, aki meg akar születni. Nem is hinnénk, hogy csókjainkat valaki kilesi! Egy harmadik titkos szerelmes, aki vonzódik hozzánk, befurakodik közénk, és otthont teremt majd asszonyunk ölében. Csak akkor ismerjük meg a kis "kukkolót", ha megszületik. Ez az "Aha, szóval te vagy az!" felismerés át is suhan rajtunk, amikor először megpillantjuk a picit.
És mégis: férfinak és nőnek vissza kell találnia egymáshoz.
Ha ez sikerül, jóval könnyebb lesz a nőnek megtanulni azt, ami egy anyának a legnehezebb: elengedni majd a gyermekét.